Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

"Kinyomtak engem a bácsik". Hogyan emlékeznek a gyerekek a születésükre?

 

Szülés közben nem csak az anya dolgozik, de a gyermeke is minden erejével azért küzd, hogy világra jöjjön.

Egy biztonságos közegből, az anyaméhből át kell préselnie magát egy szűk csatornán, majd meg kell érkeznie egy számára teljesen ismeretlen közegbe, ahol minden idegen: az ingerek, a hangok, a fények. A babának azonnal alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez, meg kell tanulnia lélegezni, táplálkozni, emészteni és jelzéseket adni, ha komfortérzete nem megfelelő, ráadásul már nem hallja édesanyja nyugtató szívverését sem.

Szakemberek pedig állítják, hogy ahogyan ezt az első nagy változást - a születést- megéltük, az belénk ég, s az életünk összes további változást hozó helyzetét - többek között saját szülésünket is - meghatározza. Ezt a tudást alkalmazzuk egész életünkben, sajátos, ránk jellemző stratégiával küzdünk meg a különböző élethelyzetekkel, ami a megfigyelések alapján összhangban van születésünk mikéntjével. Másképpen kezeli a változásokat egy császáros, egy farral vagy vákuummal született, és egy normál úton világra jött baba.

Négy-ötéves gyermekek még emlékeznek a saját születésükre, s egy megnyugtató közegben szakemberek le is tudják ezt velük rajzoltatni. A tudomány mai állása szerint még nincs arra tudományos magyarázat, miért csak 3-6 éves korban emlékezünk vissza születésünkre és később miért halványulnak el ezek a meghatározó élmények. Egyes szakemberek szerint kisebb korban a kommunikációs képesség fejletlensége miatt nem tudunk beszámolni a minket ért hatásokról, később pedig a memória átsrukturálódása miatt. 6-7 éves korunk körül ugyanis átszerveződik az emlékeinkhez való hozzáférés módja. De hogy vannak emlékeink, még felnőtt korban is – mely hipnózissal előhívható-, az bizonyos.

Jeane Rhodes pszichoterapeuta 29 óvodással beszélgetett a születési élményeikről: hol voltak, mielőtt megszületettek, mit csináltak ott, hogyan jöttek ki onnan, mi volt az első dolog, amit láttak. A gyerekek nagy részének természetesen addigra elmondták már a szülei, hogy hogyan születnek a kisbabák, de a tanulmányt készítő Rhodes hamar felfedezte, hogy a gyerekek rengeteg olyasmit mondanak, amit egész biztosan nem hallhattak a szüleiktől. Elképesztő élmény az orvosi tényekről mit sem tudó négyévesek megfogalmazásait olvasni a méhen belüli környezetről -"úszkáltam", "meleg volt", "olyan hangok voltak, mint a halak, glukk, glukk"-, születésről, császármetszésről - "kinyomtak engem a bácsik", "fájtam, kicsit sírtam, de nevettem is", "úgy jöttem ki, hogy volt ott egy lyuk, hosszú volt és sötét, de fény is volt"-.  Az egyik kisfiú, aki koraszülöttként inkubátorba került, arról is beszámolt, hogy amikor kibújt az anyukája pocakjából, az apukáját látta egy nagy ollóval a kezében, az anyukája hasában pedig minden lila volt és kellemes meleg. A beszélgetések alatt sok gyerek magzati pózba zsugorodott a széken vagy a szőnyegen, felhúzták a térdüket, beszéd közben vagy helyett gyakran mutogattak.

További érdekességekért és a cikk folytatásáért kattints a Vital Magazin oldalára!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!