Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Amit nem mondtak el, mikor babát vártam...

 

Jenny Studenroth Gerson esküvőszervezéssel, életmóddal és anyasággal kapcsolatos témákban blogol. Hosszú bejegyzést tett közzé arról, hogy milyen (kéretlen) tanácsokat kapott ahelyett, hogy az igazán fontos dolgokat mondták volna el neki...

Amikor terhes voltam, rengeteg "figyelmeztetést" kaptam. 10 hónapon keresztül (mert lássuk be, a terhesség nem 9, hanem 10 hónapig tart) halálra rémülve járkáltam. Mindenhol riogattak: a pénztárnál, sorbanállás közben vagy amikor épp vettem fel a cipőmet a jógastúdióban.
Lépten-nyomon óva intettek attól, ami rám vár: mindennaposak voltak az olyan rémképek, mint a szülés gyötrelmes, bénító fájdalma, vagy hogy csak önmagam árnyéka leszek, miután életet adtam a kislányomnak. Úgy éreztem magam ilyenkor, mint egy fegyenc a halálsoron. Próbáltam magam rávenni valami kis fényűzésre annak ellenére, hogy egyre nagyobb voltam, és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Hiszen mindenki azt mondta, hogy az apró, mindennapos örömeimnek hamarosan vége lesz.

"Most élvezd ki, hogy a férjeddel ketten vagytok! Nemsokára minden energiádat felemészti a baba." 
"Vegyél egy cuki egyberuhát nyárra – már sosem lesz ugyanolyan a tested." Ennél is rosszabbra figyelmeztetett egy orvosnőm, amikor kifejeztem aggodalmamat, hogy hogyan tudnék vonzó maradni a férjem szemében: "Most még vissza fogsz fogyni, de a második gyerek után... felejtsd el. Szerencsére addigra már olyan fáradt leszel, hogy nem is fog érdekelni az egész." Hurrá! 

Ó, és biztos Ti is ismeritek a kedvencemet: "Aludd ki magad, amíg lehet!", és társai "Élvezd ki a nyugalmat!", "Manikűröztess – egy darabig nem lesz rá alkalmad", és a jó öreg "Soha nem lesz időd zuhanyozni".

Szóval csak úgy röpködtek a tanácsok körülöttem, amiktől szinte világvége-hangulatom lett. Arról bezzeg elfelejtettek szólni a jóakaróim, hogy mi vár rám valójában.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy a vajúdás hosszú órái után (ezeknek fele egyébként epidurális érzéstelenítésben telt el, ami tulajdonképpen egészen elviselhetővé tette a dolgokat), amikor először meglátom a lányomat, a szívem ki fog pattanni a mellkasomból és darabokra törik a padlón. 

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy tényleg lehet örömünkben sírni, és hogy efölött semmilyen kontrollja nincs annak, aki épp most vált anyává, és egy apró, gyönyörű teremtményt tart a kezében. Szóval nem árt állandóan kéznél tartani a papírzsebkendőt és bespájzolni vízálló szemhéjtusból.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy annyival jobban fogom szeretni a férjemet, amikor ő az én tökéletes magzatom apjává válik, hogy el is fogom felejteni, milyen volt, amikor azelőtt szerettem.
Hogy számtalan kihívás, veszekedés, civakodás vár majd ránk – de legalább ugyanennyi lökött pillanatunk is lesz, amit együtt fogunk megélni. Például amikor körbe-körbe autózunk a városban, miközben a lányunk a hátsó ülésen szundikál. Hogy nevetséges beceneveket fogunk adni neki és hülyére röhögjük majd magunkat rajta. Hogy végre meg fogja tanulni, hogy mindig legyen otthon bor, és hogy ez lesz a legromantikusabb gesztus, amit valaha kapok tőle.
Hogy váratlanul megüti a fülem, amint azt mondja pelenkázás közben: "Papa vagyok. Pa-pa. A Papát mondd először!" És akkor a szívem olvadt lávaként fog kihömpölyögni a mellkasomból, és megint a padlón fog kikötni.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy ha egészségesen és megfelelő adagokat eszem, akkor elég tápláló tejet fogok termelni ahhoz, hogy a lányom rendben növekedjen. Hogy egyáltalán nem akarok majd diétázni. 
Hogy amikor azt hallom a kéthetes vizsgálatkor, hogy eleget hízott, akkor büszkébbnek érzem majd magam, mint életemben valaha. Hogy ezentúl az ő testtömegével leszek megszállottan elfoglalva, nem az enyémmel, és az egész témából kizárólag az egészsége érdekel majd.
Hogy a testem hat héttel később újra belefér a farmerembe, de túl kényelmesen fogom érezni magam a leggings-emben ahhoz, hogy igazi nadrágot hordjak.
Hogy a férjem azt fogja mondani nekem, hogy szexi vagyok. Gyakran és meggyőződéssel.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy a kimerültség, amit az okoz, hogy újra és újra fel kell kelnem, hogy gondoskodjam a lányomról, nagyobb elégtételt hoz számomra, mint eddig bármi. Hogy amikor csak mi ketten leszünk ébren hajnali 4-kor, akkor átélem majd a lágy csendet, ami körülvesz minket: a babámat, aki a karomban szopik, a lábamhoz dörgölőző macskát és engem, és sírni kezdek, mert olyan gyorsan múlik az idő.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy összetörik a szívem, amikor elkezdi kinőni a babaruháit. Hogy néhanapján órákig állok és nézem őt, mit sem törődve a határidőkkel, amiket lekések emiatt. Hogy nem akadok majd ki azon, amikor sír vagy ordít, hanem tudom, hogy cselekednem kell, és hogy amikor sikerült megnyugtatnom, úgy fogom érezni magam, mint egy rocksztár. 

Hogy igenis fogok aludni. Talán nem minden éjszaka, és nem túl sokat egyhuzamban. De a legnagyobb fájdalmam az lesz az alvással kapcsolatban, hogy valahányszor ő elalszik a mellemen, aggódni fogok, hogy ez az utolsó alkalom. Hogy át fogom élni csecsemőkorának minden pillanatát, és ez lesz a legjobb állásom, ami valaha megadatott.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy igenis el fogok menni a szépségszalonba, de miközben a pedikűrszékben ülök, megszállottan sms-ezek majd a gyerekem apjával, mert hiányoznak nekem. Hogy kinyitok egy régi magazint és könnycseppek fognak hullani a tartalomjegyzékre. Ennyit a szülés utáni kikapcsolódásról...

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy amikor anyává válok, tényleg minden létező tekintetben megváltozik az életem, de sosem vágyom vissza a régi énemhez, egy pillanatra sem.

Figyelmeztetniük kellett volna, hogy olyan gazdaggá és gyönyörűvé válik majd az életem, hogy amikor visszatekintek a korábbi napjaimra, arra fogok gondolni: "Milyen rossz volt nekem. Akkor még nem ismertem Őt."

A szöveg és a képek forrása: Born to be a bride

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!