Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Iskolai kudarcok, szülői kihívások: hogyan neveljünk gondolkodó gyereket?

 

A matekórán oly butuska gyerek a szünetben éretten és intelligensen viselkedik. Mi történik vele a becsöngetés után? Vagy hogy a kezdetekhez térjünk vissza: hová tűnik el az 1-2 éves gyerek érdeklődése, tettvágya, tanulni akarása és kreativitása?

Ezekre a kérdésekre keres választ John Holt az "Iskolai kudarcok" című írásában. Könyve naplójellegű olvasmány, még csak nem is mai darab (eredetileg 1964-ben adták ki), a mondanivalója azonban 2016-ban is aktuális. John Holt, a szerző egy éven keresztül, szinte antropológusként figyelte életközelből a gyerekeket az órán. Rájött, mennyire más ilyen szemszögből nézni őket, mint a tanár pozíciójából (egyébként maga is gyakorló pedagógus). 

Holt velős kritikát fogalmaz meg a mai (vagyis akkori, de amint mondtam, a kritika ma is megállja a helyét) iskolarendszerrel szemben. Könyve nem a tehetségtelennek kikiáltott gyerekek kisegítőiskolában megélt kudarcairól szól, hanem elit vagy átlagos iskolák átlagos, vagy átlag feletti intelligenciájú gyerekeinek sikertelenségéről. A sikert a szerző nem a jegyekben vagy a felvételi eredményekben méri, hanem a valódi megértésben, integrált tudásban, szintézisben.

"Egy járni tanuló kicsinek még nem szégyen elesni. Aztán 7-8 éves korban sokak számára a kudarc valami sötét és szégyellni való dologgá válik, amitől félni kell. Ez a félelem pedig leblokkol, és arra késztet, hogy gondolkodás helyett produkáljunk."

A "produkáló" megjelölés arra a tanulóra vonatkozik, akit csak a jó válasz érdekel, s e cél érdekében többé-kevésbé kritika nélkül használja a szabályokat. A "gondolkodó" ezzel szemben bármit csinál, igyekszik megérteni annak értelmét és lényegét.

Az iskola jónéhány gyerek számára valami, amit túl kell élni. A túlélési stratégiákváltozatosak, ezek közül ismertet néhányat a szerző.

"Ne nézz vissza, rettenetes"

Az egyik stratégia a „ne nézz vissza, rettenetes” nevet viseli. Ahogy a neve is mutatja,a gyerek eredményt produkál, lehetőleg minél gyorsabban, és aztán igyekszik többet nem gondolni a feladatra, még csak le sem ellenőrzi, amit csinált, hiszen számára nem a jó megoldás a lényeg, hanem hogy valamit mondjon. 
A gyerekek tudják, hogy sok tanár azt a diákot szólítja fel, aki nem figyel, vagy értetlen képet vág. Így a leleményes diáknak nincs más dolga, mint buzgón felelésre nyújtania a kezét (persze amikor már mások is jelentkeznek), és úgy tennie, mintha alig bírná magába fojtani a helyes választ.

"Motyogós stratégia"

Ennek a stratégiának a kulcsa az, hogy a tanár többnyire eleve a jó válaszra hangolódva kérdez, és csak azt akarja hallani, hiszen ez igazolja, hogy jól tanít, és mehet tovább az anyagban. Bármilyen felelet, ami kicsit is hasonlít a helyes válaszra, átmehet a rostán. Ha tehát a magában bizonytalan tanuló a foga között motyog valamit, elég nagy eséllyel nyer. Ennek az írásos változata, amikor bizonytalanságunkat a helyesírás terén a csúnya írással, elmaszatolt írásjelekkel ellensúlyozzuk.

"Találgass és figyelj"

A harmadik stratégia szintén gyakori: a gyerek elkezdi mondani a szót, és közben feszülten figyeli a tanár arcát, hogy lássa, jó nyomon halad-e. Ráadásul a tanárok többsége észre sem veszi, hogy az ilyen módon adott válaszok nem egyenértékűek a valódi, értésből fakadó válaszokkal.

Mindezt nem azzal a szándékkal fogalmazta meg a könyv írója, hogy leleplezve a gyerekeket visszaüljön a tanári asztal mögé, és alaposan a körmük alá nézzen, hogy még a maradék eszközüket is elvegye tőlük, ami a víz felszínén tarthatná őket. A célja az volt, hogy az iskolák  gondolkodó gyerekeket  neveljenek, és ne a puszta produkciót jutalmazzák. Olyan oktatási módszerek és iskolai légkör kialakítását szorgalmazta, amelyben nincs szükség túlélési stratégiákra, és ahol nem bénító erejű a kudarctól való félelem. 

Cogito ergo sum

Hetedikes koromban bekerültem egy jónevű vidéki gimnáziumba. Előtte alternatív iskolákba járattak a szüleim, még magántanuló is voltam egy ideig, mert nem tetszett nekik a helyi pedagógiai módszerek kínálata. Ilyen háttérrel számomra természetes volt, hogy kérdéseket teszek fel a tanároknak. Egyik történelem órán megkérdeztem, hogy hogyan lehet egy darab állkapocscsontból megállapítani, hogy X ezer évvel ezelőtt az ősemberek hogyan ültek a tűz körül. A tanár azt hitte, kötekedni akarok, pedig komolyan érdekelt volna a válasz (még ma sem tudom egyébként...).

Gondolkodni jó, de tény, hogy nem mindig díjazzák. És nem, nem csak az iskolákról van szó! A gondolkodásra való hajlandóság a készen kapott válaszok és instant megoldások világában sokszor már a családban sem úgy alakul, ahogy esetleg alakulhatna. Mert amikor a szülő ezerrel hajt, fáradt, pihenni vágyik, nem biztos, hogy szívesen válaszol majd a gyerek ezredik "miért?"-kérdőszóval kezdődő kérdésére.

Gondolkodni fárasztó dolog, legalábbis időt és energiát igényel. Ja, és belső figyelmet. Nekem is fegyelmeznem kell magam, hogy az üres perceimben (tipikusan utazás közben) ne az okostelefonomat nyomkodjam, pedig felnőtt vagyok, és nem is ahhoz a generációhoz tartozom, akik úgy nőttek fel, hogy a virtuális valóság az élet szerves része.

"Az állandóan megosztott figyelem, a folyamatos kommunikáció mind-mind a gondolkodás ellen hat."

Időnként szükség van arra, hogy lecsendesedjünk, magunk legyünk, ne legyen megnyitva egyszerre 5 chatablak. Fontos, hogy legyenek olyan időszakok, amikor nem ér minket külső befolyás (például mások kommentjei, üzenetei által), mert ilyenkor tudunk igazán "magunkra találni". 

4508639159_fc7a36f996_b.jpg

Ha szeretnénk gondolkodni és elmélyülni képes gyerekeket nevelni, sokszor a nehezebb utat kell választanunk. Nekünk magunknak is képesek kell lennünk arra, hogy elmélyüljünk dolgokban. Arra, hogy a figyelmünket osztatlanul a gyerekünkre irányítsuk. Hogy beszélgessünk a beszélgetés öröméért. Hogy meséljünk és meghallgassunk, kérdezzünk és válaszoljunk. Hogy olyan szűkebb és tágabb környeztet biztosítsunk a gyermekünk számára, ami nem oltja ki a kíváncsiságát. Még ha az iskolák többsége ilyen téren nincs is a helyén (enyhén szólva), vannak jó pedagógusok. Vannak szakkörök, edzők, olyan helyzetek, melyek egészséges kihívást jelentenek a gyermek számára. Ne a puszta produkciót dicsérjük, jutalmazzuk. Van, hogy egy rosszabb jegy mögött nagyobb szellemi teljesítmény áll, mint egy tankönyvet visszamondó magolás mögött. 

Nagyon bízom benne, hogy mire a kétéves fiam iskolába kerül, több olyan (elérhető) oktatási módszer közül választhatok majd, ami a gondolkodást jobban értékeli magánál a produkciónál. Azonban fontos tudnunk, hogy árral szemben is lehet úszni, és szülőként mi sem vagyunk eszköztelenek: neveljünk gondolkodó gyerekeket, akikből gondolkodó felnőttek lesznek majd!

szerző: Jantek Gyöngyvér

A cikkből idézni csak a szerző írásos engedélyével, és pontos forrásmegjelöléssel lehet. Kapcsolat: hello@gyerekkelvagyok.net  
vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!