Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Az iskola, ahol könyvből tanulják a gyerekek, hogy néz ki egy fa

 

Tibet furcsa nevű városában, Phumachangtang-ban található a világ legmagasabban fekvő általános iskolája. Kukkantsunk bele az itteni diákok életébe!
Tanczer Viki, a "Gyerekek a Föld körül" bloggerének vendégposztja.

Telegraph  cikke szerint az 5373 méteren elhelyezkedő város 200 méterrel fekszik a Mount Qomolangma, azaz a Mount Everest alaptábora felett. Úgy tartja a mondás, hogy ebben a Bhutánhoz közeli, a Himalája északi hágóján elhelyezkedő városban az emberek nappal a felhőkön lovagolnak, éjszaka pedig a csillagokért nyújtózkodnak.

A költői hangulat ellenére a lakosok rendkívül rideg, nomád körülmények között élnek az 5600 méter fölötti területeken.

Droma, egy 11 éves itteni fiatal azt mondta, hogy 8 éves koráig nem tudta, hogy néz ki egy fa. "Tankönyvekből tudtam meg, hogy a földből nem csak fű, hanem fa is gyökerezhet."

Migyur, a phumachangtang-i általános iskola 37 éves vezetője elmondta, az iskolájának kilenc tanára van. Mind a kilenc férfi. "A nagy tengerszint feletti magasság miatt nehéz hosszú időre itt tartani egy női tanárt. Mindegyikőjük aggódik, hogy a kemény körülmények kihatással lehetnek a termékenységükre. Ez egyben azt is jelenti, hogy a férfi tanárok nehezen találnak partnert maguknak."

A kilencből hét tanár már megházasodott, és más városban élnek. Egyszer az egyik fiatal tanár a partnerkeresés nehézségei miatt panaszkodott. Az igazgató viccből felajánlotta neki, hogy menjen el egy hónap szabadságra, és keressen magának barátnőt.

A Phumachangtang Általános Iskolát 1986-ban alapították, először csak három tanára és negyven tanulója volt. Mostanra megnőtt a beiratkozók száma: 40 fiú és 68 lány jár az intézménybe.

Egy rendőr gyakorlófüzeteket oszt az iskolásoknak


Migyur 14 éve vezeti az iskolát. Minden tanuló bentlakásos, mert a nomádok messzi vidékeken élnek, így a diákok nem tudnak hazajárni iskola után. "Minden tanuló ingyen tanulhat nálunk, továbbá ingyen étkezést és elhelyezést is kapnak itt" – mondja Migyur. Az időjárási körülményekre való tekintettel pedig 60 napos téli szünetet tartanak és 15 napot pihenhetnek a diákok nyáron.

Minthogy egy teljesen nomád városról van szó, a diákok javarészt jak-és ürühúst esznek, valamint vajat és sajtot. A legtöbbjük nem eszik se csirkét, se disznóhúst. A zöldségek beszerzése és tárolása nagy kihívást jelentene, mert télen az átlagos hőmérséklet elérheti a -30 fokot is. A létfontosságú jak, birka, vagy más állatok is épphogy túlélik a telet.

A kemény körülmények a szállítmányozást és az információáramlást is megnehezítik. Az iskola megnyitásakor a nomádok a nehézkes kommunikációnak és gazdasági helyzetnek köszönhetően vonakodva küldték gyerekeiket iskolába. Mára ez megváltozott, támogatják az iskolát, és az oktatásban a felemelkedés lehetőségét látják.

Az elme pallérozása: a diákok az iskolai télikertben írhatják a leckét
 

A városban körülbelül ezren élnek, öt ember dolgozik a közigazgatásban. Úgy 40 ember járt középiskolába és nyolcnak volt felsőfokú végzettsége.

Nem túlzás azt állítani, hogy az élet az emberi túlélés határain táncol...
A levegő 40%-al kevesebb oxigént tartalmaz, mint a tengerszinten és az évi átlaghőmérséklet -5 fok. A 2000-es években a phumachangtang-iak átlagéletkora 40 év volt. Mára ez már 45 évre tolódott ki, de még így is jelentősen elmarad az országos átlagtól, ami 74 év.

Voltak olyan tervek, hogy a körülmények javítása végett az iskolát lejjebb költöztetik a 4900 m-en fekvő Namoche faluba - mondta el Migyur, az igazgató. "A falusiakat azonban nem olyan könnyű kimozdítani, mert a legtöbb tibeti nomád szívesebben él a magasabban fekvő vidékeken."

Joggal nevezhetjük ezt a helyet a világ "magasiskolájának"!  

/Az eredeti bejegyzés ITT olvasható./

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!