Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Forgatókönyv: egy fegyveres személy behatol az óvodába

 

Franciaország, 2016 tavasza. Az óvodásokat éppen felkészítik egy esetleges terrortámadásra. Niki vidám bejegyzést szeretett volna írni, de éppen nincs olyan hangulatban...

11 éve élünk egy, a Francia középhegységben megbújt kisvárosban. Van egy ötéves kislányunk, Bodza és egy öthónapos kisfiunk, Ábel.

Amikor először merült fel bennem, hogy írok, arra gondoltam, hogy valami vicceset, humorosat, vagy bájosat fogok firkantani. Az újdonság, a felfedezés, az első rácsodálkozások ideje elmúlt, viszont pont a sok évnyi tapasztalat segít majd, hogy találjak valamit, ami nagyon érdekes lesz esetleg kezdő "külföldi" szülőknek.

Sajnos azonban közben összetört a szívem...

Bodza óvodás, kiscsoportos. Minden hétvégén hazahoz egy füzetet, amibe az óvónéni beírja, éppen mit csináltak a héten, milyen mondókat tanultak, kinek volt szülinapja, stb.
Május végén a következőt olvastam a füzetében:
"Ezen a héten egy speciális biztonsági gyakorlatot hajtottunk végre. Bújócskáztunk úgy, hogy közben megpróbáltunk mozdulatlanok maradni. Ez segített abban, hogy megtudjuk, melyek a biztonságos helyek egy esetleges támadás eseten. Óvónéni is bebújt velünk az asztal alá. Nagyon vicces volt."

Tényleg nagyon vicces lehetett. Összeszorult a gyomrom, gombóc a torkomban, ami azóta ott is van. Beszéltem egy kicsit óvónénivel, bíztam benne, az segít. Elmondta, hogy a szükségállapot miatt van minden oviban ekkora készültség, s hogy nekik is szörnyű volt megélni.

A minap pizsamabulit tartottunk a gyerkőcökkel, ágyban, pizsiben, nevetés, kacagás… egyszer csak hangos lépéseket hallunk (szomszéd). Bodza rám néz: "Anya! Bújjunk el!", s magára húzza a takarót. A gombóc megnőtt a torkomban, a gyomrom még kisebbre rándult.

Nemrég megkaptuk a negyedéves ismertetőt, amit az igazgató néni írt: Ennyiszer voltunk uszodában. 
Vettünk két számítógépet.
Megnéztük ezt és ezt a kiállítást. 
Feltételezett fenyegetettség: terrortámadás. Forgatókönyv: egy fegyveres személy behatol az óvodába. Kérésünkre eljött a rendőrfőnök, aki felmérte az óvodát. A farkas és a hét kismalacot játszottuk el. A gyerekek összegyűltek a nagy játszóteremben, azt mondtuk nekik, bújjanak el úgy, mintha egy gonosz - mint a farkas - bejönne az oviba. Aztán ugyanezt megismételtük a csoportszobákban. A cél, melyet a rendőrség is jóváhagyott, hogy kialakítsunk a gyerekekben egy reflexet: Veszély=Elbújni…
A jövő héten osztálykirándulás.

Megint az arcomba dobták, két uszoda és egy kirándulás között, ahogy az én kis mazsolám kacagva elbújik, mert azt hiszi, játszik, és közben azt tanítják neki, mit csináljon, ha szembe jön vele egy fegyveres.

2016. Franciaország. Az én kis Bodzám. A gombóc óriásira nőtt, s könny formájában ömlött ki a szememből. Akiknek panaszkodtam erről, leginkább azt mondtak, dehát ez jó, így legalább tudni fogja. Sajnos ilyen világban élünk. Nahát ez minden csak nem jó. S az sem jó, hogy minden reggel és délután rendőrök állnak az ovi elött. A jó az lenne, ha újra csak a rosszhelyen parkoló szülők miatt jönnének.

A Charlie Hebdot megpróbáltuk azzal magyarázni, hogy célzott volt. Elfogadhatatlan volt, de azt éreztük, hogy velünk nem történhet baj. A novemberi  párizsi éjszaka már nagyon durva volt. Brüsszel pedig nagyon fájt, mert nagyon drága barátaink élnek ott, egy hároméves kis manóval. Anyukáink a brüsszeli reptéren szoktak átszállni.
S most ez…. Ez már sok. Ezt már nem tudom feldolgzni. 

Milyen világot teremtettünk a gyerekeinkek?

szerző: Ambrus Niki, Franciaország 

(A képen Bodza látható brüsszeli barátjával, Brunoval.)

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!