Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Engedjük gyerekeinket dühösnek lenni!

 

Engedjük gyerekeinket dühösnek lenni!

"Ne veszekedjetek!", "Ne verekedjetek!", "Ne beszéljetek csúnyán!" Ismerős tiltások, amelyek nap mint nap elhagyják a szülői szájat… A gyerekeink indulatait hajlamosak vagyunk legátolni, csírájában elfojtani, mert talán mi magunk is félünk attól, ha dühösnek látjuk őket.

Pedig jobb, ha tudatosítjuk magunkban, a gyerekekben bőven van indulat. Hogy éppen kiben mennyi, az nem, kor és temperamentum kérdése. Az azonban mindenkiben közös, hogy ha az indulat bennreked, előbb-utóbb szorongáshoz vezet. 

DÜH ÉS AGRESSZIÓ

A düh a hét alapérzelem egyike. Természetes, ösztönös, velünk született érzelem, aminek komoly evolúciós szerepe van a fajfenntartásban. A düh kontrollálása viszont már nem ilyen egyszerű, ez komoly tanulási folyamat eredménye a kisgyerekben. 
Hajlamosak vagyunk összekeverni a dühöt és az agressziót, pedig nem ugyanaz a két fogalom. A düh egy érzelem, az agresszió viszont egy viselkedési forma, mely mögött gyakran a düh áll, de nem minden esetben. Szülőként nagyon fontos elkülönítenünk ezt a két fogalmat ahhoz, hogy megértsük gyermekünk viselkedését.

A dühöt, mint érzelmet nem szabad gátolnunk. Segítenünk kell a gyerekünknek abban, hogy hogyan tudja ezt a számára is megterhelő érzelmi állapotot megfelelően kezelni. A gyerekekben az első ösztönös reakció az agresszív viselkedés. Már az egyéves gyerekek is ráéreznek arra (bármiféle külső minta nélkül), hogy milyen felszabadító egy jól helyezett pofon, ha dühösek. De mivel civilizált világban élünk, és nem mini gorillákat akarunk nevelni, terelgetni kell őket a helyes reakció felé. A düh megélését nem, de az agresszív megnyilvánulásokat le kell tiltani, hiszen maguktól nem tudják, hogy meddig lehet elmenni. Nagyobb gyerekeknél ilyen esetben már el lehet mondani, hogy "lehetsz dühös, de ütni nem szabad". Ezzel egyfajta feloldozást kapnak, és nem marad bennük bűntudat. Ha csak egyszerűen leszidjuk a gyereket azért, mert például megütötte a testvérét, azzal két dolgot érünk el: bűntudata lesz, és még jobban haragudni fog a tesóra.

A gyerekek indulatkiélésére nekünk szülőknek kell megadnunk a terepet. Lehetséges alternatívákat kell nekik felkínálnunk, hogy olyan módon adhassák ki dühüket, amivel nem ártanak másoknak. Ilyen lehet a párnacsata, harcolós játékok, vagy éppen egy boxzsák püfölése. És az érzelmek megélését sem kell akadályozni, nyugodtan lehetnek dühösek, haragudhatnak ránk, vagy másokra. Ezzel nem ellenséges, agresszív gyerekeket nevelünk, csupán a bűntudat terhét vesszük le a vállukról.

Szülőként sem kell elfojtanunk a gyerek iránt érzett haragunkat. Ha dühösek vagyunk, ki lehet fejezni, el lehet (sőt, el kell) mondani. Sokkal rosszabb, ha ilyen esetben addig nyelünk, ameddig csak bírunk, aztán egyszer elszakad a cérna és olyat mondunk, vagy teszünk, amit később nagyon megbánunk. 

MITŐL ENNYIRE DÜHÖSEK A MAI GYEREKEK?

A düh alapérzelem, de egy kiegyensúlyozott gyerek akkor lesz dühös, ha valami oka van rá. Legyen ez egy konfliktus a tesóval, egy szülői tiltás, vagy épp egy játszótéri összetűzés. De miért lesznek alapjáraton, bármiféle konkrét ok hiányában dühösek, indulatosak?

Ha túl sok feszültség ér egy gyereket, és nem kap mellé elegendő szelepet (meghallgatás, játék, mozgás,stb…), ahol kiadhatja magából a gőzt, akkor folyamatosan frusztrált lesz, és előbb-utóbb megjelennek a pszichés tünetek is. Hogy ez éppen agresszióban vagy szorongásban nyilvánul meg, az már alkati kérdés. A mai gyerekek életében komoly problémát jelent a technikai túlingerlés. A TV, tablet és társaik egyfelől rengeteg belső feszültséget teremtenek (hatalmas ingeranyag, amit nem képesek feldolgozni), másrészt pedig elidegenítik a gyerekeket az élet valódi örömforrásaitól. Kevés idő jut családi beszélgetésekre, közös játékra, mozgásra, az együtt töltött minőségi időre…

Természetesen előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor szülőként nem értjük gyermekünk indulatainak gyökerét, ilyenkor érdemes szakember segítségét kérnünk.

szerző: Hermán Noémi, klinikai szakpszichológus és gyermekterapeuta


A cikkből idézni a szerző előzetes hozzájárulásával és az eredeti írásra mutató linkkel lehet. Kapcsolat: hello@gyerekkelvagyok.net

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!