Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Miért hazudik?

 

Miért hazudik?

"Csalódott vagyok. Hazugságon kaptam a gyereket. Talán nem is először csapott be. Hogy bízhatnék benne ezek után? Nem értem, nem erre neveltem…" Sok szülőnek ismerősen hangzanak ezek az érzések, gondolatok. Lássuk, mi lehet a hátterében annak, ha egy gyerek (vagy felnőtt) hazudik.

MI A VALÓSÁG?

Nem úgy születünk, hogy azonnal különbséget tudunk tenni valóság, képzelet, álmok és megtörtént események között. Kisiskoláskor előtt gyakorta megesik, hogy a gyerek összekeveri az álmait, fantáziáit vagy a másoktól hallott eseményeket azzal, amit reálisan, a hétköznapi valóságban megtapasztalt. Gondolkodása mágikus színezetű, bármiről – még egy tárgyról is - el tudja képzelni, hogy él, akarata van, hatóerővel bír. Képzelete segítségével kiszínezi, felnagyítja a történéseket (pl. "akkora torta volt a szülinapon, mint egy ház"), érzelmei sokkal inkább befolyásolják, mint a még kialakulóban levő gondolkodási képessége. Ha megijed valamitől, lehet, hogy mesét sző köré ("egy boszorkány kergetett"). Az is előfordul, hogy képzeletbeli játszótársat talál ki magának, akivel épp úgy beszélget, mintha a testvére lenne.

Az ilyen jellegű "hazugságokat" fantáziahazugságnak hívjuk. A szülőknek nem kell aggódnia miattuk, nincs mögöttük a megtévesztés szándéka és idővel, a gondolkodási folyamatok, a racionális kontroll fejlődésével eltűnnek.

SZERETNÉM, HA SZERETNÉNEK...

Természetes, hogy szülőként a gyerekeinkkel szemben elvárásaink vannak, hiszen azt szeretnénk, ha boldog és sikeres felnőtté válnának. A nehézség abból adódik, ha csak követelünk, ahelyett, hogy tisztában lennénk a gyerek valós képességeivel, igényeivel. Ha elvárásainkból felépítünk egy olyan ideált, amelynek nem sok köze van saját gyerekünkhöz. Minden gyerek vágyik arra, hogy megfeleljen a szülői ideálképnek, sokszor azért is, mert azt hiszi, csak így szerethető. Van, hogy annyira fél a hibázás, tévedés következményeitől, hogy inkább letagadja, megmásítja a valóságot (pl. kiradírozza a fekete pontot, nem meri megmondani a rossz jegyet, másra fogja saját "rosszaságát"). Az ilyen hazugság hátterében a megfelelés vágya van, fontos hogy észrevegyük, itt sem a megtévesztés a cél.

Legyünk rugalmasabbak, apró dolgok miatt ne húzzuk fel magunkat, engedjük a gyereknek, hogy merjen hibázni, bíztassuk, bátorítsuk, hogy próbálkozzon újra! Semmiképpen ne szégyenítsük meg, ha valami nem úgy sikerül neki, ahogy mi elképzeltük. Ha az elvárásaink tartósan magasabbak a gyerek lehetőségeinél, képességeinél, akkor ennek eredménye önbizalomhiány, kudarckerülés és folytonos szorongás lehet.

FELFEDEZNI, KIPRÓBÁLNI

Van úgy, hogy a gyerek (de akár felnőtt partnerünk is) olyat tesz, amiről tudja, hogy a szülő (vagy a másik fél) rosszallná, haragudna vagy megbántódna miatta. A lelkesedés (vagy az indulat) hevében elkövetett "határátlépésről" azonban már nem mer beszámolni, félve a következményektől.

Semmiképp se hunyjunk szemet a történtek felett (ha kiderül), hiszen az elkövetett tett arról szól, hogy a másik nem érti a határok, szabályok szerepét, vagy túl szűknek érzi a mozgásterét. Fontos, hogy ilyen esetben beszéljük meg gyerekünkkel, partnerünkkel, hogy miért tartjuk fontosnak a határokat, milyen következményei vannak a szabályszegésnek mind ránk, mind rá nézve. Kapcsolatunk érdekében próbáljuk megérteni cselekedetének mozgatórugóit, ugyanakkor képviseljük saját érzéseinket, álláspontunkat is. Vigyázzunk! Az ilyen beszélgetésnek csak akkor van eredménye, ha már nem vagyunk indulatosak.

Ha megtehetjük, legyünk nyitottabbak, rugalmasabbak, ne személyünk elleni támadásként könyveljük el az esetet. Hosszú távon nem maradhat jó egy olyan kapcsolat, amit valamelyik fél tartósan szűknek, korlátozónak érez. Természetesen mindennek van határa és szükséges is a határok kijelölése. Ez gyerekkorban a szülők feladata, de ahogy egyre önállóbbá, felnőttebbé válik csemeténk, őt is bele kell vonnunk a megbeszélésbe. Jól működő partnerkapcsolat pedig el sem képzelhető jó kommunikáció nélkül.

szerző: Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna, tanácsadó szakpszichológus 


A cikkből idézni a szerző előzetes hozzájárulásával és az eredeti írásra mutató linkkel lehet. Kapcsolat: hello@gyerekkelvagyok.net

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!