Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni, értékesíteni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Császárral szültem: kösz, jól vagyok!

 

Mindenki szerint nagyon szép természetes szülésem volt az első fiammal. Én mégis nehezen, csak hónapokkal később mertem bevallani magamnak, hogy nekem nem volt olyan nagyon szép. Sőt, néhány elemében traumatikus. Néhány elemében pedig gyönyörű és felemelő. De zavart, hogy összemostuk a felmagasztalt, "szép, természetes szülést" a tökéletessel, a valódi női erő kibontakozásával.

2014 őszén született a második kisfiam. Életem legintimebb pillanatai közé tartozik a két szülésem, nagy belső történések és megélések játszódtak bennem mindkét alkalommal, és most is van még feldolgoznivalóm bőven. Amit publikusnak érzek, szívesen megosztom, mert másoknak is segíthet. A második szülésem és az azt követő két hét alapélménye: kösz, jól vagyok! Kívül-belül. Császármetszés után.

A szülés olyasmi, amire bármennyire készülünk is, bármennyire ismerjük magunkat, a körülményeket - egyszerűen nem tudni, hogy mi lesz belőle. Sem a lefolyását, sem a szubjektív megélésünket illetően. Nekem például minden résztvevő bizonygatta, hogy milyen szép természetes szülésem volt az első fiammal (ők kívülállóként tényleg így látták), én mégis nehezen, csak hónapokkal később mertem bevallani magamnak, hogy nekem nem volt olyan nagyon szép, sőt néhány elemében traumatikus volt, ahogy az is igaz, hogy néhány elemében meg gyönyörű és felemelő. De zavart, hogy ezt összemostuk a felmagasztalt "szép természetes szülés" címszóval, ami csakis valami tökéletes megélést, a valódi női erő kibontakozását, a lehető legjobbat jelentheti. Nekem magamban kellett helyretenni a dolgokat és felismerni, hogy ez így együtt az enyém, fájdalmaival, örömeivel együtt - egy meghatározó élmény, amitől ugyan mást, jobbat reméltem; de a valóság - pontosabban az én észlelésem másképp alakult, mint vártam... mégis ennek valamiért így kellett lennie.

Most tudtuk előre, hogy nagy valószínűséggel császármetszés lesz a vége ennek a saját szempontomból és a baba szempontjából is többszörösen komplikált terhességnek. Egyszerűen biztonságosabb volt, kontrollálhatóbb - és legfőképpen a fiam szempontjából kockázatmentesebb. Nagyon rezgett a léc, hogy az utolsó napokban megindul magától a szülés, és ha gyorsan ment volna és simán, mehetett is volna természetes úton. Drukkoltam, hogy meginduljon, erre az utolsó napokban már ezerszer jobban vágytam, mint egy császármetszésre. De minden előjel ellenére nem történt meg az áttörés, és egy csütörtöki reggelen, 37 hetesen a műtőben találtam magam programozott császármetszéssel. Nem tudtam, hogyan fogom ezt megélni, mi lesz közben és utána. Hát ez lett: a fiam 10-es Apgarral, nagyon jó formában, életerősen született meg, a férjem bent volt velem a műtőben, én pedig nagyon jól éltem meg ezt az egészet.

Sok rémsztorit hallottam előzőleg a császármetszésről, úgy tűnt, sokaknak nehezen feldolgozható élmény. Én is tartottam tőle. Leszögezem, mert nagyon fontosnak érzem: mindeki saját megélése a szüléséről érvényes megélés, joga van azt érezni, amit érez - édesmindegy, hogy más mit gondol, mit látott vagy mit élt meg. Az én császármetszésem szép volt. Lehet, hogy a "szép" nem a jó szó egy műtétre, inkább azt mondom: követhető, megélhető, befogadható. A napokban - amikor már túl voltam az első gyermekágyas napokon, amiket szintén sikerült viszonylag könnyen átvészelnem, az édes és jól fejlődő gyerekemre ránézve, a szoptatást örömként és nem a tejbelövellős kínként megélve - elgondolkodtam azon, hogy miért is érzem így magam. Fura, nem? Mintha magamnak is bizonyítékokat kéne találnom arra, hogy ez a "jól vagyok" érzés jár nekem :-)

Arra jutottam, hogy azért sikerült a császármetszésemet pozitív, jó élményként átélnem, mert:

- igenis egy hős(nő)nek érzem magam, mert ezt végigcsináltam: az egész komplikált terhességet, a sok aggodalmat, a kórházban töltött napokat, a műtétet - és közben a kiszolgáltatott passzivitást, az első felállást az őrzőben 6 óra után, az első napokat a császár után. Nekem is - és minden nőnek - jár a hősnő érzés, nemcsak a természetes szülést végigcsinálóknak :-)

- fel tudtam rá készülni. Mivel nem sürgősségi császármetszésem volt, ezért fel tudtam készülni praktikus információk és a lelki rákészülés szintjén is. Nagy könnyebbség volt tudni, hogy mi fog velem történni.

- nem éreztem azt, hogy fájlalom, hogy nem tudom milyen a természetes szülés. Nem éreztem csalódottságot, hiszen hálás vagyok, hogy az első szülésem természetes volt, nem érzem azt, hogy kimaradtam valamiből. Ez talán sokkal nehezebb annak, aki tényleg kimarad ebből az összes szülése során.

- biztonságban éreztem magam. Ott volt mellettem a férjem a műtét előtt és alatt is (és mindössze 5 percig tartott, amíg felsírt a fiam! döbbenetesen gyors volt), ez nagyon fontos volt nekem.

- profi és szakszerű volt az egész folyamat. Olyan orvost és olyan szakmai, technikai hátterű kórházat választottunk, ahol komplikációkra és esetleges sürgős beavatkozásra, koraszülött ellátására is be vannak rendezkedve. Nekem ez is biztonságot adott. Állami intézményben szülni - a körülményeket tekintve - szinte seholsem leányálom ma Magyarországon: itt az egész kórház nagyjából egy úttörőtáborra emlékeztetett a gyermekágyas részleg szobáit és az egész intézmény komfortját tekintve. De ez sajnos általános magyar egészségügyi jelenség, nem az ott dolgozók hibája (mellesleg ilyenkor újra és újra felhortyanok: felfoghatatlan, hogy stadionépítésre költünk milliárdokat, újszülött  és gyermekágyas részleg felújítására nem; a nőgyógyászati részen pl. ahol volt szerencsém a vendégszeretetüket élvezni 6 héttel a szülésem előtt is: ugyanúgy 6 hét után sem volt világítás egyik női wc-ben sem; és a babám pelenkázását a saját kórházi ágyamon kellett megoldanom, friss műtéti sebbel hajolgatva). Az orvosok és a szakszemélyzet részéről viszont maximális profizmust, megfelelő tájékoztatást, emberi kommunikációt (igaz ugyan, hogy lelkizés nem volt, csak tárgyilagosság, de én azt nem is igényeltem), és meglepő protokolláris fegyelmezettséget tapasztalatam. Látva ezt olajozottan működő gépezetet, ahol mindenki tudta és szakszerűen, nyugodt magabiztossággal tette a dolgát, odafigyelve a feladatára és a szülő nőre (majdnem beteget írtam... :) ), engem is megnyugtatott, jó kezekben vagyok.

- sokkal könnyebbnek éltem meg a fizikai felépülést az első héten, mint az első szülésem után. Egyszerűen erősebbnek, jobb közérzetűnek, kevésbé meggyötörtnek éreztem-érzem magam. Ez jót tett a kisfiammal való kötődés kialakulásának is:  zavartalan, nyugalmas, szeretetteljes kötődési folyamat zajlik köztünk az első pillanattól kezdve.

Van, amire fel lehet készülni, van amire nem. Tájékozódni, információkat gyűjteni előre például lehet. Belül készülni egy eseményre, annak többféle kimenetelére is lehet. És dolgozni a megélt élményünkkel, feldolgozni a maga ritmusában, nem siettetve a leülepedését, aztán beépíteni a magunkról alkotott képbe szintén lehet. Hopp, hangos óbégatással jelzi a fiam jogos igényét, a fókusz ebben a pillanatban magamról a gyerekemre ugrik: vár a következő szoptatási etap... :)

szerző: Ur Anita

Anitától ITT találsz további írásokat.  


A cikkből idézni csak a szerző írásos engedélyével, és pontos forrásmegjelöléssel lehet. Kapcsolat: hello@gyerekkelvagyok.net 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!