Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Mi a kedvenc családi programotok ősszel?

Szavazok

Én készültem!

 

Én készültem!

Elsős gyerkőc anyukájának lenni kihívás, ugyanakkor egyedülálló lehetőség saját kreativitásunk továbbfejlesztésére. Komplex feladatokkal szembesülünk, és derűs – vagy kevésbé derűs - megoldásuk után, simán vállon veregethetjük magunkat, és kijelenthetjük: tanulónak álltunk magunk is!

Bár nem szeretem a pontokba szedett tanácsokat és bölcsességeket, egyetlen pontba foglalt jószándékú intelmem mégiscsak lenne kezdő iskolás anyukáknak: vegyél egy alkoholos filcet! És ha már ott vagy, gyorsan egy textilfilcet is!

Úgy kezdődött, hogy kaptunk egy tanszerlistát még valamikor júniusban, amit szépen elsüllyesztettünk a fiók mélyére. A terv az volt, hogy mindent időben beszerzünk. Ezzel szemben a gyakorlat úgy festett – és most nem részletezném, milyen nyomós okokból kifolyólag - , hogy augusztus utolsó hetében esdeklő arccal beestünk egy papírboltba, és hálásan köszöntük, hogy az eladó kb. félóra alatt mindent összekészített nekünk. A segítsége nélkül, gyanítom, még mindig keresnénk a számolókorongot, a gyurmatáblát, a zárható ecsettartót és más értelmezhetetlen nevű kelléket.

Második körben elhoztuk a tankönyveket az iskolából. Igaz, előtte kicsit sétáltunk velük. Gyermekem ugyanis olyannyira összebarátkozott leendő osztálytársnőjével a könyvosztáskor, hogy egyből fel is mentünk hozzájuk. Könyvekkel együtt. Hazafelé még beugrottunk a játszótérre, aztán fagyiztunk, így otthon olyan érzésem támadt, mintha a könyvkupac némileg karcsúsodott volna. Mivel fogalmam sem volt, pontosan hány könyvet markoltunk fel, lidérces álomként derengett fel bennem, hogy néhányat elhullajtottunk útközben.

Leültünk a kanapéra, és módszeresen címkézni kezdtünk. Rutintalan iskolás anyukaként nem gondoltam, így kellőképpen elcsodálkoztam, amikor kiderült: mindenre rá kell írni a gyerkőc nevét! Mindenre. A dobókockára, a grafitceruzára, a színesceruzára, az ecsetre, a hurkapálcikára, a vonalzóra és minden másra a nagy doboznyi tanszerből. És természetesen a tornazsákra, a tornaruhára, a törölközőre.

Úgy gondoltam, egy-két óra alatt nevetve végzünk vele. Hát nem. Még úgy sem, hogy a lányom maga írta a nevét a Mignonos meg Nemo halas vignettákra. Olykor hosszan eltöprengtem, hogyan kéne a krepp-papírt, az ollót, a hurkapálcikát, a zsebtükröt felcímkéznem. És csak reménykedtem, hogy a három csomag írólapot és két csomag origami papírt nem kell külön-külön.

Akkor még nem volt alkoholos filcünk. Pedig ha sejtettem volna, mennyire felgyorsítja munkafolyamatainkat, ez lett volna az első, amit beszerzünk.

És akkor szétnéztünk a műanyag füzet - és könyborító piacon. Megvallom, évtizedekben mérhető, amióta nem tájékozódtam a témában. Éppen ezért a meglepetés erejével hatott rám, amikor felismertem, a régi jó bújtathatós szélű műanyag borító A4-es formátumban nem létezik. Helyette lehet venni öntapadós, méretre vághatós, soha le nem vehetős, könyveken csúszkálós akármit, egységcsomagban. Mit tagadjam, kicsit kiborított.

Az öntapadó ragasztócsík azt jelenti, hogy ha véletlenül rosszul illeszted az amúgy is csúszkáló műanyagot a könyvre, örök életre úgy marad. A méretre vágás is nagy találmány, mert képtelenség szép egyenes vonalban elvágni.

Néhány gyengébb pillanatomban úgy gondoltam, fogalmazok egy rövidke levelet a borító-gyártóknak, egyszerű logikai következtetésekre hivatkozva, de aztán megenyhültem. Nekik is élni kell valamiből! Mi lenne velük, ha többször használatos, méretre készült borítót gyártanának?!

A füzetekkel viszonylag könnyen boldogultunk. A dizájn füzetek csillogó borítójának címkézéséhez áldás az alkoholos filc! Persze, ha időben megveszed! Egyéb esetben újabb csomag vignetta javasolt.

Két nap megfeszített munkája állt mögöttünk, mire elindulhattunk ülőpárnát, papírdobozt és uzsonnás dobozt venni. Innen üzenem annak, akit érint jövőre, hogy babzsákot papírboltban keressen!

Augusztus 31-én este 11-kor minden szépen csatasorban várta másnapi jelenését.

Az évnyitóra úgy érkeztünk - hárman: apa, anya, gyerek -, hogy vittük az összes könyvet, füzetet, ülőpárnát, tanszeres dobozt, váltóruhát. Másnapra maradt a tornacucc és a tisztasági csomag. Mintha nyaralni mentünk volna.

Addigra a fejemben már összekeveredtek a tanszeres lista egyes elemei, mintha sok-sok villódzó felirat váltakozna különösebb értelem nélkül.

Ám megkaptuk a legnagyobb elégtételt. És ez el is feledtette addigi gyűrődéseinket. Lili jól érezte magát. Végig mosolygott, és otthonosan mozgott az új környezetben.  Azt hiszem, valahol ezen a ponton kezdett görcsbe rándult izomzatom alaphelyzetbe rendeződni.

Egy nap után az is beugrott, hogy iskolába nem rossz, ha tízórait csomagol az ember.

Az első hétvégén mi, szülők kaptunk házi feladatot. Nagyon izgultunk, hogy el ne szúrjuk rögtön az elején. Betűs, szótagos kártyákat kellett több lapról szétvágnunk, aztán csoportosítanunk. Szerencsére pontos instrukciót kaptunk a tanító nénitől, de még így is akadtak dilemmáink. Megnyugodva láttam, hogy más szülőknek is.

A sokadik lapot szeleteltem, amikor a lányom rábökött az egyik kártyára, és megkérdezte, mi van rajta? Tudta, persze. Inkább megerősítésre várt. A kártyán ezt látta: "nny". Én pedig, csak úgy az olló mögül odasandítva, az elmúlt napok izgalmaitól cseppet megrogyva, azt feleltem: "Hosszú nyé!"

Egy pillanatra rám meredt, majd mindkettőnkből kibuggyant a nevetés.

Attól tartok, nem lesz olyan könnyű menet ez az első osztály! Nekem.

szerző: Mics Ildikó

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!