Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

10 bizonyíték, hogy az anyák a világ legfurcsább emberei

 

Lássuk!

1. Hidegen eszik a levest, hidegen isszák a kávét. 

Lehetséges, hogy a szülés ennyire erős ízlésformáló? A húsleves már csak úgy esik jól, ha állva bekanalazzák a kihűlt levet, néhány, félig megrágott répamaradékkal. Forró, habos kávé? Ugyan! Az anyák a langyos feketére szavaznak. Villámgyorsan fel lehet hörpinteni, még gyerekkel a kézben, telefonnal a fülön is. 


2. Nem szeretik a hús legpuhább részét, a legédesebb cseresznyét és nem kérik az utolsó kocka csokit.  

Ízlésformálás, második rész. Mosolyogva ajánlják fel a - korábban finomnak ítélt - falatokat a gyerekeknek.

3. Hátul is van szemük. 

Mindent látnak, sőt, mindent hallanak és mindent megéreznek. Mintha egy sas, egy denevér és egy vizsla veszett volna el bennük. Egyszerre. 

4. Nem élvezik a csöndet. 

Folyton azt hajtogatják, hogy nyugalomra vágynak. Aztán ha végre megkapják, felpattannak a fotelből, és körülnéznek: Mit csináltok, srácok? Gyanús ez a nagy csönd! 

5. Rosszul érzik magukat, ha nincs tele mindkét kezük. 

Az anyaság igazán kiegyensúlyozott életforma - fizikailag is. Egyik kézben a kismotor és néhány plüssjáték, a másikban a bevásárlószatyor segíti a helyes testtartást. 

6. Mindig hordanak maguknál kavicsot, gesztenyét, száraz levelet, botot, fenyőtobozt. 

Sose' lehet tudni, melyikre lesz szükség. 

7. Nyitott ajtónál szeretnek pisilni. 

Meg zuhanyozni. Mert így biztosan nem lesz melegük, és van társaságuk, tudnak beszélgetni. 

8. Nem lesznek betegek. 

Tüsszögés, láz, izomfájdalom: Anyu még mindig tart. Mint a Taft. Számtalan megfigyelés igazolja, hogy az anyaság a legjobb immunerősítő. Ha a családban már mindenkit leterített valamilyen fertőzés, az anyák jól vannak. (Ha nincsenek jól, akkor is úgy tesznek, mintha kutya bajuk sem lenne.)

9. Akkor sírnak a legjobban, mikor örülnek. 

Amikor valami rossz történik velük, szomorúak, dühösek, néha sírnak is. De amikor kézlenyomatos ajándékot kapnak, vagy egy óvodai, iskolai ünnepségen ülnek, akkor szipognak csak igazán...

10. Hétvégén is szeretnek korán kelni. 

Nem pazarolják az időt, nem lazsálnak. Különben hogy férne bele annyi minden a hétvégébe? A játék, a színezés, a mese, az autózás, a gyöngyfűzés, az ebédfőzés, a mosás, a mosogatás, a takarítás, a vasalás, a vásárlás, az edzésre fuvarozás, a törilecke kikérdezése...


Találtál még bizonyítékot? Oszd meg velünk! 


A cikkből idézni csak a szerkesztőség hozzájárulásával és az eredeti írásra mutató linkkel lehet. Kapcsolat: hello@gyerekkelvagyok.net

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!