Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

A lakótársam szeretnél lenni, vagy a gyerekem?

 

Egy anyuka levele kamasz fiához.

A kamasz - szülő párbeszédek veszekedések leggyakoribb témája a házimunkában való segítség, a piszkos anyagiak és az önállóság. 
A 13 éves Aaron és édesanyja levelezésében ezek mindegyike szerepel. 

Történt ugyanis, hogy Aaron 2015-ben YouTube csatornát indított, amiből egy idő után már bevétele is származott. A fiút egyre inkább elvakította a hirtelen jött siker. Úgy gondolta, el tudja tartani magát a pénzből, és egyre szemtelenebb lett otthon. Úgy gondolta, bármit megtehet, hazudozni kezdett, nem mesélt az iskolai dolgairól. 

Heidi-nél, az édesanyánál viszont betelt a pohár, és levelet fogalmazott: 

Kedves Aaron,

úgy tűnik, megfeledkeztél arról, hogy még csak 13 éves vagy, én vagyok az anyád, és ezen nem tudsz változtatni. Úgy gondolom, szükséged van egy kis leckére, ami a függetlenséget illeti. Szóval, ha már azt vágod az arcomba, hogy pénzkereső ember vagy, könnyedén ki is fizetheted azokat a dolgokat, amiket az elmúlt években vásároltam neked. Ha szeretnéd használni a lámpát, vagy interneteznél, meg kell osztoznunk a költségeken.

Bérleti díj: 430 dollár

Áram: 116 dollár

Internet: 21 dollár

Kaja: 150 dollár

Ezen kívül le kell vinned a szemetet hétfőn, szerdán és pénteken, ugyanezeken a napokon porszívózz is ki. Hetente takarítsd ki a fürdőszobád, készíts magadnak ennivalót, és természetesen utána tegyél rendet. Ha ezt nem csinálod meg, minden kihagyott napért 30 dollárt fogok kérni tőled. Ha inkább úgy döntesz, hogy a gyerekem szeretnél maradni, és nem a lakótársam, tárgyalhatunk a feltételekről.

Szeretettel,

Anya

Az anyuka egyedül neveli fiát, ráadásul krónikus betegségben is szenved. Ezek mind plusz terhet rónak rá, Aaron viselkedése pedig csak nehezített a helyzeten. Heidi gondolatait rengetegen osztották meg és kommentelték az interneten. Kapott hideget-meleget, de a többség igazat adott neki. A levél óta Aaron viselkedése sokat változott, többször bocsánatot kért - meséli az édesanya. 

forrás: Today 

/A kép csupán illusztráció, nem a cikk szereplőit ábrázolja./

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!