Szerepelj az oldalon!

Szívesen megosztanál Te is egy történetet?
Hirdetni szeretnél? 

Folytassuk a közös gondolkodást
e-mailben vagy telefonon!

Elérhetőség: 

Czecz Fruzsina
hello@gyerekkelvagyok.net 
30/525-69-89

Szavazás

Hány évesen vállaltad az első gyereket?

Szavazok

Külföldön gyerekkel: az igazi csapatépítő tréning

 

Két és fél év: ennyi időt töltöttünk egy igazi "bezzeg" országban, Svájcban. A kisfiunk még éppen Magyarországon született, aztán szinte előbb szállt repülőre, mint babakocsiba...
Most, hogy vége a kalandnak, összegyűjtöttem a leggyakoribb kérdéseket, amiket kaptunk.

Jól tettétek, hogy kimentetek! Biztos jobb lesz, mint itthon. De miért pont Svájc? És mit fogtok ott csinálni?

- Igazából sosem terveztük, hogy külföldön éljünk. Ez a lehetőség a férjem munkája miatt adódott, és sokat gondolkoztunk, hogy egyáltalán elfogadjuk-e. Neki fontos szakmai lépcsőt jelentett, hogy a budapesti iroda után a bázeli központban is kipróbálhatja magát. Szerettünk volna babát vállalni, az én munkámban nem jelentett törést - bár pszichológusként, németet nem beszélve egyébként sem nagyon tudtam volna hamar elhelyezkedni... 
A tervünkre az égiek is áldásukat adták, hamarosan megszületett Ádám, és már vele költöztünk ki. Az én napjaim így főként otthon és a játszótéren teltek, ami Magyarországon is hasonló lett volna. 

Svájc tényleg a tisztaság, pontosság és rend hazája, de azért nem csokiszósszal folyó Kánaán... Meg kellett barátkoznunk a szigorú szabályokkal és a csillagászati árakkal. 

- Akkor végülis megbántátok, vagy nem?

- Határozottan nem. Egy munkahelyváltás, költözés és baba születése minden családban nagy változást jelent, nekünk egyszerre jött mindegyik. De nagyon örülök, hogy végül belevágtunk, életre szóló élményt kaptunk. 

- Hogy bírtad segítség nélkül a napokat otthon? 

- Hát igen, a legközelebbi nagymama 1100 km-re lakott, baby sittert pedig több okból nem fogadtam. Ezek közül csak az egyik a 20-25 frankos (kb. 6000 Ft) óradíj. A férjem rengeteget segített a háztartásban, a gyereknevelésben és az ügyintézésben, de persze így is elszakadt néha a cérna... Egyszerűen belefáradtam a mindennapokba, hiányzott egy kis egyedüllét, vagy éppen a felnőtt társaság, szívesen dolgoztam volna hetente pár órát, stb. 
Amikor betegek voltunk (évente néhány napot, de akkor általában egyszerre), akkor éreztük igazán, hogy egyedül vagyunk. Nem vihettük át a gyereket a nagyihoz, hogy pihenhessünk. Ki kellett tartanunk, és minél hamarabb legyőzni a fránya őszi influenzát. 

A közös örömök, a nehézségek és ez a különleges "összezártság" nagyon erős csapattá tett minket hármunkat. Olyan szövetség alakult ki köztünk, amire itthon, a nagy családdal körülvéve talán kevesebb lehetőségünk lett volna. Mindig lett volna valaki, aki ugrik, hogy segítsen (hál' Istennek sokan vannak ilyenek). Így viszont megtapasztaltuk, hogy egyedül is minden sikerül. Lassabban, vagy nem olyan tökéletesen, de sikerül. 
Kialakítottuk a saját szokásainkat, szabályainkat. Olyan sok időt töltöttünk együtt, amit más helyzetben nem éltünk volna meg. 

Emiatt nem távolodtatok el a családtól, barátoktól? 

- Óriási hálával gondolunk az internet, az e-mail, a facebook és a Skype kitalálóira. Minden nap telefonáltunk a szüleinkkel, testvéreinkkel, már nevettek is, hogy sokkal többet tudnak rólunk, mint a család otthoni tagjairól. A kisfiunk egyik este az egyik, másik este a másik nagymamájával játszott, mindenben részesei voltak az életünknek. Igen, többnyire képernyőn, de ez egy alfa generációs gyereknek semmi gondot nem okoz. Teljesen természetes. Amikor végre személyesen is találkozott a családdal, ismerősként, boldogan üdvözölt mindenkit. 
Mialatt kint éltünk, több barátunknak is kisbabája született. A közös témák közelebb hoztak minket egymáshoz, nem számított a földrajzi távolság. Ebben az életszakaszban, friss szülőként egyébként is ritkábban találkoztunk volna, de Skype-on, vagy chat-en hosszan beszélgettünk, amikor a kicsik éppen aludtak. 
Érdekes volt azt is látni, hogy ki az, akivel mindenképpen szakítunk egymásra időt, amikor hazalátogatunk. Ezek az igazán fontos és erős kapcsolatok. 
Emellett pedig kint is sok jó ismerősünk, és néhány barátunk is lett. Magyarok és külföldiek egyaránt, akik mind hozzánk tettek valamit. 

- Hogyhogy végleg hazajöttök? 

- Mikor rábólintottunk a költözésre, azt is tudtuk, hogy nem szeretnénk végleg kint maradni. "Á, úgysem jöttök haza, ha egyszer belekóstoltok a külföldi életbe. Hamar megszokjátok a jólétet!" - mondogatták sokan. Tényleg hamar megszerettük, és meglepően nehéz volt végleg bezárni a svájci lakásunk ajtaját. 
Látjuk, hogy kevesebb pénzből élünk majd, rosszabb minőségű utakon közlekedünk, nem lesz olyan selymes ízű a csapvíz, nem olyan nyugodtak és vidámak az emberek, keményebb az iskolarendszer. 
De a derűt becsempésszük, ahova csak tudjuk - nem pénz kérdése. Meg szeretnénk adni a gyerekeinknek azokat a gyökereket, amiktől a szárnyaik is nagyra nőhetnek majd. Az erdei túrákat a nagyapával, a nagymama süteményeit, a sok unokatestvérrel való közös játékot, a gyönyörű magyar nyelvet, az országban rejlő kincseket. Ezzel együtt magunkat is megajándékozzuk a család és a barátok közelségével. Örömmel fogadjuk, hogy már van segítségünk és nagy társaságunk.

Vége tehát a kalandnak. Vagy csak most kezdődik igazán? 

szerző: Czecz Fruzsina

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Szólj hozzá elsőként!